Bürokrácia...

Rég nem írtam. El voltam veszve. Csinálom a dolgaim ahogy csak tudom de egyre dühösebb leszek mindig.

Főleg amikor belegondolok hányan lehetünk még ilyen helyzetben és az állam magasról tesz a mi sorsunkra.

Mert aki akarna tenni valamit -gondolok itt tanulásra, vagy bármilyen pozitív irányra amerre mozdítani szeretné az ember saját, és embertársai dolgait- képtelen, mert mindenhol falakba ütközik.

Ide tartozik egy rövid történet:

Amikor meghaltak a szüleim, és hazajöttem külföldről az iskolám nem fogadta el a külföldi bizonyítványomat mert akkor még nem voltunk Uniós tagállam... 2 évvel később beléptünk, akkor már elfogadták volna...

Az érettségit munka mellett tettem le, mert az állam vagyis az a kormány amely most is hatalmon van, kitalálta, hogyha nappalira jársz, kapsz árvaellátást ez mind gyönyörű, de az az összeg csak töredékét fedezte volna a kiadásaimnak. nappali tagozat mellett pedig elég nehéz munkát találni. Marad az esti tagozat, ám ebben az esetben nem vagy jogosult az árvaellátásra. Nos munka mellett estin raktam le az érettségit mivel megígértem anyámnak és mert magam miatt is fontos volt. Jött a jelentkezés az egyetemre. Nem fogadták el a jelentkezésem mivel nem volt elég pontszámom, persze ez annak is köszönhető, hogy az igazgató lebeszélt az emelt szintű tantárgyak bevállalásáról (az angol érettségim az egyik legjobban sikerült lett az évfolyamban). Utánajártam, és kiderült hogy a hátrányos helyzettel lehet még pontokat szerezni.
Ez is meg lett nekik írva, csatoltam a papírokat, de szerintük nem vagyok hátrányos helyzetű. Miért ?
Ennek is a végére jártam. A jogszabály szerint csak az számít hátrányos helyzetűnek akinek a szülei tartósan betegek, vagy tartósan munkaképtelenek... Én ezt fel is fogtam, de nem hagyott nyugodni a kérdés ezért megírtam a fellebbezésem amelyben feltettem az Oktatási Minisztériumnak a kérdést, hogy ugyan mondják már meg nekem, hogy a tartósan halott az melyik kategória... 2 hét múlva jött a levél, hogy : Gratulálunk felvételt nyertél...
Hol itt az igazság? Papírfecnik lennénk akiket csak beraknak egy aktába és bekerülünk valami rohadt irattárba és soha többé nem vesznek minket elő? Ott rohadjunk meg a saját nyomorunkban? Hányan lehetünk még aki ugyan így küszködnek a bürokráciával, van benne tűz, tehetség, akarás, de nem tud előre jutni mert elgáncsolják az első méteren.  Na neeem!
FŐNIX PROJECT -
Megpróbáljuk hátha tudunk valamit mozdítani. Talán az én zenémmel, talán a ti segítségetekkel, talán összefogással. Én tuti küzdeni fogok!