Boldog újévet 2016!


Kedves Olvasó!

Elérkezett 2015 vége. Egy elég húzós évet tudhatok magam mögött. Bár év közben csak néha-néha tudtam egy két új dalt leközölni, de valójában egy termékeny időszakon vagyok túl. 2015 első lemeze a Local Heroes - FolkCore LP volt, amit ha a kedves olvasó eddig nem hallgatott meg, akkor ITT pótolhatja. Később kikerült egy régebben készült anyagom az Aztech Remixes válogatás. Idén csak két lemezre futotta. Az Ezer Harc című dalomhoz is készítettem egy rögtönzött videót amit szintén megtalálsz a csatornámon. A viszonylag kevés anyag ellenére még is azt mondhatom, hogy eredményes volt az elmúlt 12 hónap. A háttérben több munkálat is zajlott. Ezekről néhány szót: Befejeztük a zenekarral a Yellow Sunset FCF első stúdiólemezért, amely már régóta készülgetett. Már csak néhány bónusz trekket kell elkészítenem, így hamarosan hozzátok is eljut az anyag. A Local Heroes háza táján is voltak rögzítések, ezért onnan is várható támadás. Szóló fronton pedig két anyagon is dolgozom, melyből egy már szinte kész is van, csak keverési munkálatok vannak még hátra. KTS kollégám anyagain is dolgoztunk ezért ő is előrukkol majd egy-két aprósággal. Más jellegű, de hozzánk kapcsolódó megmozdulások, szerveződések is történnek a színfalak mögött. Én a magam részéről szeretném mindenkinek megköszönni a lájkokat, a kitartást, a hozzászólásokat, megosztásokat és a szeretet. Jövőre folytatjuk mosolygást, és remélem bővül a már így is népes tábora a Smile of Hell/Aztech Productions kedvelőknek.

Mindenkinek boldog újévet kívánok!

Smile of Hell

Boldog újévet 2016! Boldog újévet 2016! Reviewed by Teszáry Péter on 13:06 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.